A következő címkéjű bejegyzések mutatása: riport. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: riport. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 7., szerda

Rendezzük sorainkat

Első körben átbeszéltük, hogy kiben mi ragadt meg az egy héttel ezelőtti, Sirályban tartott közösségi kertek eseményről.
Utána 15 percben megbeszélte a 2 csoport, hogy hol tartanak a projektükkel kapcsolatban. Ezután 20 perc alatt megbeszélte és felírta egy nagy lapra a 2 csoport, hogy milyen módszerrel, milyen forrásokkal dolgoznak, milyen tudást tudnak a projektükkel átadni és, hogy hogyan dokumentálják.
A végén tájékoztatást kaptunk Katától az izraeli úttal kapcsolatban és megoldásokat kerestünk, hogy az utolsó nap (18.-án) mit csináljunk, hova menjünk, mert csak 19.-én indul haza a repülője azoknak, akik nem maradnak kint és aznapra már nincsen szállás.

2011. november 22., kedd

Társadalmi problémák és tapasztalatok

Feladatsor 4 alkalomra 


I. alkalom: személyes problémák ( 2011.november 2) 


A résztvevőket arra kérjük, hogy mondják el azt a problémájukat, ami mostanában a leginkább foglalkoztatja őket. 
Egyenként haladunk, és próbáljuk megérteni az elhangzott problémát, közösen kérdésekkel segítjük a megfogalmazását. Egy idő után minden probléma esetében igyekszünk elszakadni a szorosan személyes száltól, és mint társadalmi tapasztalatra tekinteni a megélt nehézségekre.


II. alkalom: „Magyarország egy olyan hely ahol...” ( 2011. november 9) 
Az elmúlt alkalommal elhangzott problémákat úgy fogjuk fel mint magyarországi fiatalok releváns tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy milyen most ebben az országban élni. A foglalkozásvezetők az elhangzottak alapján a következő szöveget írták (zárójelben a probléma megfogalmazójának monogramja):
Magyarország egy légüres tér, ahol a terveket nem lehet megvalósítani, ahol az energiák a fölösbe mennek (SÁ), ahol nincs az a tapasztalatom, hogy szükség van rám, viszont sokszor van az a tapasztalatom, hogy a levegőben lógok (B), a tudásomnak nincs értéke (Li) , ahol sose derül ki, hogy  velem van-e baj, én kommunikálok-e rosszul (SÁ), én beszélek-e érthetetlenül (La) vagy eleve képtelenség is megszólalni. Ahol merev határok választják el az embereket egymástól (F, La, E). Ezek az átjárhatatlan határok ott vannak a mindennapi kommunikációban (La),  a legfontosabb emberi kapcsolatokban – barátságokban (La, Li) szerelmekben (F)– és az emberek fejében (E), akik bezáródnak a maguk sáncai mögé (KÁ). Ebben a helyzetben tapasztalataik egyre inkább csak a sajátjaik lesznek, mind megfogalmazhatatlanabbá válnak a külvilág számára (O), úgy érzik csak egy töredékét tudják nyilvánosan megfogalmazni mindannak, ami bennük van, nem tudják kifutni magukat (SÁ, O). Sokkal többre lennének képesek, a társadalom nem ad lehetőséget (KÁ), csak nagyon kis részt használ abból, ami bennük van/volt/lett volna (O). 
Visszajelzések híján, hogy társadalmilag értékes-e a befektetett energia (SÁ), szinte bármikor érezhetjük, hogy pótcselekvés, amit csinálunk (B), és csak a saját mániánk, amivel foglalkozunk.
Mindez azonban egy globalizálódott kontextusban történik, ahol mindenkinek vannak tudásai (Li), hírei (SÁ), de legalábbis fantáziái (KÁ) arról, hogy más társadalmak inkább adnak lehetőséget. Persze kérdés, hogy kinek és mire. 
Mert hát legyen akármilyen légüres, ebben a térben otthonosak vagyunk, van egy védőháló (családtagokból és barátokból), ami megakadályozza, hogy akármeddig zuhanjunk (Li, SÁ), egy biztonságos és otthonos tér ez, vagy legalábbis könnyen felismerjük és megtaláljuk a biztonságos és otthonos szegleteit (La). Kérdés, hogy ezért a biztonságért mi az, amit beáldozunk. Vagy pontosabban: mi az amit a biztonság elvesztésétől félve, nem lépünk meg (SÁ)? Illetve hol van/lesz az a pont, ahol már inkább beáldozzuk ezt a biztonságot (Li)? 


A résztvevők a következő feladatot kapják a szöveggel kapcsolatban:


„Ez a szöveg a ti általatok elmondott problémákból született, de önkényesen, a saját fantáziám alapján lett belőle egy összefüggő „történet”. Biztos van benne olyan állítás, amit igaznak gondoltok, és megegyezik saját tapasztalatotokkal és olyan is ami egyáltalán nem stimmel, vagy csak részben igaz szerintetek.
Most arra kérnélek titeket, hogy készüljön ebből egy olyan szöveg, amit a csoport minden tagja igaznak tud elfogadni. Akár ki is dobhatjátok teljesen az alapot, vagy mondhatjátok, hogy ez úgy igaz, ahogy van, de e két véglet között bármilyen módosítást végezhettek”.


Az elkészült szövegek:


III. alkalom: társadalmi pozíciók és társadalmi tapasztalatok (2011.november 19)
Az alkalom célja, hogy a résztvevők rákérdezzenek arra, hogy saját társadalmi tapasztalataik mennyire általánosak. Vajon más társadalmi rétegekhez tartozó egyének is rendelkeznek hasonló tapasztalatokkal? Mire vonatkoznak az ő életükben ezek a tapasztalatok?


Négy -féle társadalmi státusz szerepel a gyakorlatban:
1, budapesti hajléktalan, 
2, kisvárosi pedagógus
3, falusi roma, 
4, budapesti értelmiségi. 


És négyféle témára kérdezünk rá:
1. Mit jelenthet az instabilitás az ő életében?
2. Mit jelenthet az elszigetelődés/elszigeteltség az ő életében?
3. Mire vonatkozhat az a tapasztalata, hogy fölösleges az aktivitása?
4. Melyek azok az „előítéletei”, amelyek elválasztják bizonyos dolgoktól, más emberektől, esetleg megakadályozzák a hatékony cselekvésben? (interiorizálódott kényszerek)


Feladat:
A résztvevők először megismerik az első karaktert (budapesti hajléktalan). A figura csomagolópappírra van rajzolva, mellette egy lapon olvashatóak társadalmi státuszára vonatkozó jellemzői. Ezeket fel is olvassuk. 


1. László/Krisztina: Budapesten él, hajléktalan szállókon lakik, 34 éves, középfokú végzettsége és szakmája van + tanfolyamot is végzett, nincs munkája.


Azt kérjük a csoporttagoktól, hogy a négy téma mentén (instabilitás, elszigeteltség, fölösleges aktivitás, belső gátak/előítéletek) jellemezzék e „személy” társadalmi jelenlétét.  A kérdéseket pontosan értelmezzük mielőtt nekilátnak a feladat megoldásához. Válaszaikat postitekre írják, és amikor elkészültek felragasztják a figura mellé. Felolvassák, egyelőre anélkül, hogy kommentálnánk őket.


A többi alak ezután sorban következik:
2. János/Ildikó: Szolnokon él, társasházban, általános iskolai tanár (felső tagozat, biológia-földrajz szak), 34 éves, főiskolai végzettsége van + továbbképzéseken vesz részt.
3. Gyuszi/Zita: Észak-magyarországi falu cigány-telepén lakik, 34 éves, 8 osztálya van, munkanélküli, időnként behívják közmunkára, néha alkalmi munkái vannak (feketén).
4. Péter/Nóra: Budapesten él, saját lakása van, 34 éves, bölcsész szakos egyetemi végzettsége van, szabadúszó értelmiségiként dolgozik. 


A gyakorlat végére mind a négy társadalmi státuszt képviselő alatt mellett ott szerepel, hogy mit jelent számára az instabilitás, mit az elszigetelődés, mit a fölösleges aktivitás, és mik lehetnek saját, interiorizálódott kényszerei.


Ezután a következő kérdések mentén beszéljük meg a gyakorlat tanulságait:
Melyik szereplő okozta a legtöbb fejtörést? Melyik az a társadalmi csoport, amelynek tapasztalatairól a legkevesebbet tudjuk? Miért lehet ez?
Van-e olyan szereplő, akinek a problémáival nehezebben vagyunk empatikusak, mint a többiekével?
Mi lehet az oka, hogy a maga módján minden társadalmi csoportnak alapvető tapasztalata lehet az instabilitás, az elszigetelődés, a felesleges aktivitás? Mik lehetnek az e tapasztalatok mögött húzódó strukturális okok. (Ez utóbbi szálon megyünk tovább a következőkben).





IV. alkalom – Hétköznapi helyzetek ( 2011.november 23)


Ez alkalommal a szociodráma módszerével dolgozunk. A csoporttagokat arra kérjük, hogy idézzenek fel (lehetőleg a közelmúltból) egy olyan helyzetet, ami felháborította őket, de mégsem léptek közbe, vagy a közbelépésnek egy olyan módját választották, ami aztán hatástalan maradt. Minden csoporttagnak lehetősége van egy ilyen helyzetet megosztani a többiekkel. Először kérdésekkel segítjük a szituáció minél pontosabb leírását. Majd megkérjük az elbeszélőt, hogy próbálja megfogalmazni, mi volt az, ami lebénította őt, miért nem lépett végül is közbe vagy miért nem tudott hatékonyan közbelépni.
Miután mindenki elmondta a számára fontos helyzetet, megpróbáljuk összefoglalni és bizonyos szempontok mentén csoportosítani az elhangzott szituációkat. Ezután arra kérjük a résztvevőket, hogy válasszák ki azt a helyzetet, amellyel szívesen foglalkoznának behatóbban is. Szavazással döntjük el, hogy melyik legyen a megvizsgálandó helyzet.
A döntés után arra kérjük a csoporttagot, aki a helyzetet hozta, hogy mondja el újból röviden a helyzetet, hol játszódott, kik voltak a fontos szereplői, mi volt az ő pozíciója a szituációban. 
Majd felajánljuk a csoportnak, hogy játsszuk el ezt a helyzetet. A szerepeket maguk választhatják, de az elengedhetetlen, hogy minden fontos szerepet kiosszanak maguk között. A történet gazdáját szintén felkérjük, hogy válasszon egy szerepet, természetesen ne ugyanazt, mint amit a valóságban játszott.
Optimális esetben minden csoporttagra jut szerep és mindenki részt is akar venni a játékban.
A történet gazdája ekkor elrendezi a teret, és megmutatja az egyes szereplők helyét, majd arra kérjük mutassa be egyenként a szereplőket. Ez lehetővé teszi a játszóknak, hogy belehelyezkedjenek az általuk vállalt szerepbe.
A játék (dráma) elkezdődik, mindenki az általa vállalt szerepet játssza. Hagyjuk, hogy a helyzet kirajzolódjon, mindenki megtalálja a szerepének megfelelő helyet benne, és  nyilvánvalóvá váljon a „főszereplő” tehetetlensége. Ekkor megállítjuk a jelenetet és az egyes szereplőkhöz fordulunk, azt kérve tőlük, hogy E/1-ben mondják el mi történik most velük és milyen érzéseik vannak ebben a helyzetben. Az ellehetetlenülő „főhőst” utoljára kérdezzük. Amikor mindenki elmondta saját pozíciójának tapasztalatait, arra kérjük őket, hogy folytassák a jelenetet, de ezúttal túlozzák el azt a szerepet viselkedésmódot, amit képviselnek. A helyzet kiélezésével a főszereplő cselekvésképtelensége és ennek következményei még inkább láthatóvá válnak. Ismét megállítjuk a jelentet és ugyanazt kérdezzük a szereplőktől. 
A helyzet súlya most már mindenkinek egyértelmű. Ezen a ponton azt kérjük,a résztvevőktől, hogy mondják meg hogyan lehetne megváltoztatni ezt a helyzetet. Mely szereplő tudná megváltoztatni, milyen akcióval? A felmerülő ötleteket ki is próbáljuk. Arra kérjük a játszókat, hogy csak olyan változtató akciókba kezdjenek, amely reálisnak tűnik saját szerepükből a szituációban, illetve arra hogy olyan reakciókat adjanak a kezdeményezésekre, amely szerintük az általuk játszott szerep alapján elképzelhető.


Az egyes kísérletek után megbeszéljük, hogy „jobb lett-e most a helyzet?”, illetve „van e  olyan szereplő, akinek változott a helyzete?”.


Végül a játszók kilépnek a szerepekből és átbeszéljük a játék különböző szintű tanulságait:
- Vajon miért ezt a szerepet vállaltam, miért viselkedtem így ebben a szerepben? Mik a  személyes tanulságai a vállalt szerepnek? Szoktam-e hasonló szerepben lenni egyébként? Van e összefüggés az általam az alkalom elején bemutatott helyzetben játszott szerepem és az itt alakított szerepem között?
- Mit tudtam meg az általam játszott szereplőről, az ő perspektívájáról, illetve az ebben a szerepben szerezhető tapasztalatokról?
- Mit tudtam meg a megjelenített társadalmi konfliktusról?
- Milyen tapasztalatot szereztem a „változtatás” lehetőségeivel kapcsolatban
- Milyen tapasztalatokat szereztem a csoportról, illetve egyes csoporttagokról a játék során?

2011. november 16., szerda

Az elmúlt két alkalomra reflektálva, amikor egyenként megfogalmaztuk saját jelenlegi általános tapasztalatainkat, majd azokból egy össztársadalmi érzést formáltunk, most különböző háttérrel rendelkezők szempontjából néztünk meg egyes problémákat: milyen érzései lehetnek ugyanazzal kapcsolatban egy vidéki kisvárosban, vagy egy fővárosban élő értelmiséginek, hogyan érezhet egy hajléktalan vagy egy cigánytelepen élő. A feladat végére mindannyian megfogalmazunk a magunkban felébredt érzéseket. Egyesek úgy gondolták, a problémák talán nem is olyan súlyosak és megoldhatatlanok, mint amilyennek tűntek korábban, illetve érdekes, hogy sokan közelebbinek és megfoghatóbbnak érezték tőlük távolabb lévő társadalmi osztályokban lévők problémáit, mint akár barátaikét, környezetükben élőkét. Felmerült a kérdés, hogy mit is jelent hátrányos helyzetűnek lenni – hátrányos helyzetűnek tekinthetünk például a szó szoros értelmében véve egy kisvárosban élő, helyzetéből kitörni és változtatni nehezen képes pedagógust?



2011. november 7., hétfő

Csapatépités, zsidó identitás, “elvárások és aggodalmak”

2011 szeptember 14.
Első budapesti találkozónkra a Mózes házban került sor. A találkozót azzal kezdtük, hogy bemutatkoztak azok, akik nem voltak Bánkon. A múlt héten mindannyiunknak fotókat kellett készíteni Budapesten azon helyekről, amelyek számunkra a zsidóságot jelképezik. Páran bemutatták ma ezeket a fényképeket, aztán ezekről beszélgettünk. A fényképek kapcsán szó volt arról, hogy Budapesten több olyan nyilvános hely van, ahol a zsidó szimbólumok rejtőzködnek; kiderült, hogy a 7. kerület mindannyiunknak fontos, és szóba került az is, hogy ugyan nagyon sok családban nem beszélnek a zsidóságról, mégis jelen van valamilyen formában. Megfogalmaztuk az alapvető csoportszabályokat, és vázlatosan átbeszéltük az idei programtervet. Végül átbeszéltük várakozásainkat és aggodalmainkat a projekttel kapcsolatban. Többen tartottak attól, hogy a projekt jobban fogja az elméleti tanulást hangsúlyozni, mint a gyakorlati akciót. 

2011. október 28., péntek

Tervezés I.

Ros Hasana

Mióta elkezdtük a közös munkát (ami eddig főleg inkább ismerkedésből állt), ez volt az első igazán tevékeny workshopunk. Hosszas előkészületek, egymásrahangolódás után végre konkrét lépéseket tettünk afelé, hogy valóban nekiláthassunk az igazi ötletelésnek, és lassan-lassan magának a Projektnek.

A találkozó első felében összeszedtük azokat a társadalmi problémákat, amikről úgy gondoltuk, hogy akár lehetne is rájuk építeni a leendő projektünket. A zömében különböző, egymástól függetlennek látszó címszavakról gyorsan kiderült, hogy különösebb erőszak nélkül felfűzhetők egy gondolati görbére, amin a helytörténettől kezdve a személyes emlékezeten át, a kisebbségek szociális helyzetén keresztül egészen az egészséges táplálkozásig minden elfér, és egymással összefügg.

A workshop második fele már egy konkrét projekt kidolgozásáról szólt. Választott témák mentén négy csoportba rendeződtünk (társadalmi passzivitás - társadalmi csoportok leszakadása - egészséges életmód – kisebbségek helyzete) és megkezdődött az aktív ötletelés. A találkozó végére, miután mind a négy csapat bemutatta az elképzeléseit, egyértelművé vált, hogy eltérő mértékben ugyan, de valóban van átfedés a különböző elképzelések között. És bármi is lesz végül a társadalmi akciónk, egyelőre úgy tűnik, a csapat képes lesz lelkesen és együtt dolgozni.

2011. október 26., szerda

Balázs Gábor előadása a Mózes Házban

2011.október 26


Ezalkalommal a Mózes Házban gyűltünk össze, hogy meghallgassunk egy előadást, illetve beszélgessünk a zsidó hagyomány viszonyáról a jótékonysághoz (cádáká). Az előadónk Balázs Gábor filozófus volt, aki a hagyomány fontos szövegein keresztül vezetett el bennünket a cádáká eszmeiségéhez, illetve gyakorlásának módjaihoz. Parázs vita alakult ki a szövegek értelmezése körül, de az este végére egy kicsit mindenki többet tudott az adakozás hagyományos zsidó interpretációiról.

2011. október 19., szerda

Marom – n6n7 fesztivál

A találkozó első felében megnéztük Zsuzsi budapesti zsidó helyeit, és arról beszélgettünk sokat, hogy bizonyos kerületek (a 7. és a 13.kerület) a történelmi múlton túl mitől érezhetően zsidó kerületek. Megkötöttük a szerződést, megbeszéltük a levelezőlistát és a csoportot érintő szervezési ügyeket. Megérkeztek a Maromosok (Schönberger Ádám, Dudás Dóri, Rónai Peti), akik röviden ismertették a Marom működését és felépítését, majd felvázolták, hogy az idei Negyed6negyed7 fesztiválra mit terveznek és miben kérik a segítségünket. 



A három felmerülő ötletből (túra a városnegyedben, nyitó flashmob, szociális tevékenység) a csoport ketté oszlott. Az egyik csoport a szociális tevékenységről, míg a másik a városnegyedi túráról ötletelt. Fél óra elteltével a két csoport ismertette, hogy mire jutottak. A szociális tevékenységgel foglalkozó csoport a hajléktalanokra koncentrálna: megteremteni a méltóságukhoz való visszatérés esélyét, érzését. Példának egy olyan ruhaosztást terveznének, ahol lehetőség van a válogatásra, felpróbálásra, cserére. 

A másik ötlet egy olyan túra megszervezése lenne, ahol hajléktalanok a túravezetők, és az ő tudásukat ismerhetnénk meg a kerületekről. A másik csoport a Hanuka és Karácsony idei egybeesése kapcsán a két nagy vallás megismerését, párbeszédét támogatná egy gasztronómiai eseménysorozat keretében. Különböző családoknál lehetne főzni hagyományos recepteket, úgy, hogy a többletből dobozokban eljuttathassunk a hajléktalanoknak is.



2011. október 12., szerda

Tervezés II.

2011.október 12
A találkozó során folytattuk az első alkalommal indított folyamatot: újabb két ember Budapestről, zsidóságról készített fényképeit néztük meg.
Utána mindenki le kellett írjon négy olyan „szaktudást”, mellyel a csoport számára hasznos lehet. Kávéfőzéstől a szigorúan vett szakmai tudásig mindenféle előkerült. Ezek kapcsán beszélgettünk és ismerkedtünk tovább.
A találkozó második felében átbeszéltük a korábbi alkalommal felvázolt négy ötlettervet, és két körben megszavaztuk, melyik kettővel ötletelünk tovább.
Két csapatra válva kb. 30 percben gondolhattunk át és készíthettünk elő egy-egy lehetséges utat, társadalmi csoportok leszakadása és egészséges életmód témában. A „kidolgozott álomterveket” már mint két projektet prezentáltuk egymásnak. A negatív felhang oka, hogy az ismertetés során mindkét terv megdőlni látszott. A lelkesedés megmaradt, de szembesültünk vele, ennyi idő nem elég rendesen átbeszélni sem egy témát, hogy minden egyes újabb kérdés újabb buktatót vet fel, és valószínűleg alulról építkezve, kisebbtől a nagyobb felé haladva kell majd mind terveznünk, mind megvalósítanunk. Átbeszéltük a tervezés kapcsán összegyűlt tapasztalatokat és a hatékonyabb ötletelési módokat.
Az alkalom záróakkordjaként előkészítettük a csoportszerződést.

2011. szeptember 21., szerda

Zsidó identitás + “kutatás” és aktív állampolgárság

Első alkalommal gyűltünk össze a Rákóczi úti lakásban, amit Lilinek és anyukájának köszönhetünk. Ezzel úgy tűnik, megtaláltuk a csoport működésének állandó helyszínét. Folytattuk a korábban megkezdett zsidó identitás témát: a saját képekről és a hozzájuk kapcsolódó személyes élményekről beszélgettünk. A zsidó identitás témájához kapcsolódóan ketten vállalták, hogy egy családszobron keresztül bemutatják, milyen módon van jelen a zsidóság saját családjukban. A szobrokon mi magunk jelenítettük meg az egyes családtagokat és a zsidóságot különböző helyzetekben, így látható volt, hogyan változik a zsidóság helyzete, ha a család elhagyja az otthonát , vagy egy idegen lép be a családi fészekbe. Végül megbeszéltük, ki hogyan érezte magát a ráruházott szerepben.


Az Appadurai-szöveget (A kutatáshoz való jog) előző alkalommal kaptuk meg, és olvastuk el. A tanulmány azáltal is kapcsolódott a társadalmi felelősségvállaláshoz, mivel az állítja, hogy társadalmi környezetünk és a saját helyünk "kutatásán" keresztül válhatunk aktív állampolgárrá. Először kiscsoportokban elemeztük a szöveget a megadott szempontok alapján, majd a csoport egy tagja mutatta be a cikkel kapcsolatos véleményüket. A megszokott, az estét lezáró beszámolókból mégis mintha az derült volna ki, szinte mindenki úgy érzi, hogy szeretne már a projekt lényegéhez eljutni és átlépni a tervezés szakaszába

2011. augusztus 3., szerda

Bánkitó – csapatépitő tábor

2011 augusztus 3-4.

A Bánkitó Fesztivál előtt egy nappal kezdtük a csapatépítést, bár nem
mindenki tudott ott lenni. Így is nagyon változó háttérből érkeztünk,
nem alkottunk homogén csoportot. A különböző, Gábor és Kata által
összeállított, feladatok segítségével jobban megismerhettük egymást.

Volt szó zsidó identitásról, és hogy ez kinek mit jelent, és
beleláthattunk egy kicsit a csoport-dinamikába: ki milyen feladatokat
vállal szívesen, vagy kevésbé szívesen. Beszéltünk arról is, hogy
kinek mit jelent a társadalmi felelősségvállalás. Legtöbben jeleztük,
hogy ötletekre, egymásra nyitottan érkeztünk, kíváncsian arra, hogy
mire jutunk. Megbeszélhettük néhány aggodalmunkat is. 

Érdekességként fel-alá rohangált mindkét nap az ottani kalandpark egyik munkatársa
meztelen felső testtel, mutogatva a mellkasára tetovált Nagy
Magyországot. Este még összeültünk kicsit beszélgetni a fesztivál
területén. Volt aki tudott vállalni önkéntességet a fesztivál
lebonyolításában, volt aki korábban visszament Budapestre.