Előadás a Sirályban

A Városi kertészet, mint közösségfejlesztés és kritikai aktivizmus címmel, a városi kertészet hazai kezdeményezéseiről, lehetőségeiről. 

A meghívott előadók: 

Farkas Mária: környezetgazdálkodási mérnök, Gang Csoport

Kiss Csilla: nemzetközi fejlesztő, Védegylet

Miklós Bernadett: Földkelte Közösségi kert

Rosta Gábor: A Városi Tanya c. könyv szerzője

A vitaest a Sirályban lesz november 30.-án 19órától 21 óráig. 

Ezen az estén különböző, már működő városi kert modellekkel ismerkedhettünk meg.
Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy van-e a nagyvárosi kertnek Budapesten létjogosultsága, és működőképes modellként hogyan valósítható meg az aszfalt tengerben. Az elképzelés eredetileg New Yorkból indult, ahol hajdani ipari körzeteket vagy lebontott bérházak helyét alakítottak ki kerteket, mára a közösségi kertek Kanadában és Németországban a lakótelepeken is elterjedté váltak a 90-es évektől kezdve.
Itthon a Zöld Fiatalok vezették be elsőként a köztudatba, aktivistáik nyolcadik kerületi bérházak udvaraiban alakítottak ki kerteket a lakók bevonásával. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az udvarfelújítás  lehetőleg az összes lakó részvételével valósuljon meg, és javítsa a szomszédsági viszonyokat is.
A Kortárs Építészeti Központ több kert létrehozásával is kísérletezett egyikkel a Ferdinánd hídnál,ez a Fügés Kert, míg másikat,a Lecsós Kertet a Millenárison hozták létre, ahol évek óta termelnek zöldségeket.A Földkelte közösség kertje a Reclaim the Fields nemzetközi mozgalom keretében indult, és baráti társaságként egy békásmegyeri telken fogtak gazdálkodásba, melynek keretében zöldségeket termesztettek. A  Városi Tanya című könyv szerzője, Rosta Gábor, több, induló közösségi modellről számolt be,az egyik éppen Csepelen fog megvalósulni. Előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy  tevékenységükkel úttörő szerepet is szeretnének betölteni a városi kert-mozgalomban és az általuk megszerzett és kidolgozott kertépítési technikákat szeretnék a többi kezdeményezésnek is átadni.

Társadalmi problémák és tapasztalatok

Feladatsor 4 alkalomra 


I. alkalom: személyes problémák ( 2011.november 2) 


A résztvevőket arra kérjük, hogy mondják el azt a problémájukat, ami mostanában a leginkább foglalkoztatja őket. 
Egyenként haladunk, és próbáljuk megérteni az elhangzott problémát, közösen kérdésekkel segítjük a megfogalmazását. Egy idő után minden probléma esetében igyekszünk elszakadni a szorosan személyes száltól, és mint társadalmi tapasztalatra tekinteni a megélt nehézségekre.


II. alkalom: „Magyarország egy olyan hely ahol...” ( 2011. november 9) 
Az elmúlt alkalommal elhangzott problémákat úgy fogjuk fel mint magyarországi fiatalok releváns tapasztalatait azzal kapcsolatban, hogy milyen most ebben az országban élni. A foglalkozásvezetők az elhangzottak alapján a következő szöveget írták (zárójelben a probléma megfogalmazójának monogramja):
Magyarország egy légüres tér, ahol a terveket nem lehet megvalósítani, ahol az energiák a fölösbe mennek (SÁ), ahol nincs az a tapasztalatom, hogy szükség van rám, viszont sokszor van az a tapasztalatom, hogy a levegőben lógok (B), a tudásomnak nincs értéke (Li) , ahol sose derül ki, hogy  velem van-e baj, én kommunikálok-e rosszul (SÁ), én beszélek-e érthetetlenül (La) vagy eleve képtelenség is megszólalni. Ahol merev határok választják el az embereket egymástól (F, La, E). Ezek az átjárhatatlan határok ott vannak a mindennapi kommunikációban (La),  a legfontosabb emberi kapcsolatokban – barátságokban (La, Li) szerelmekben (F)– és az emberek fejében (E), akik bezáródnak a maguk sáncai mögé (KÁ). Ebben a helyzetben tapasztalataik egyre inkább csak a sajátjaik lesznek, mind megfogalmazhatatlanabbá válnak a külvilág számára (O), úgy érzik csak egy töredékét tudják nyilvánosan megfogalmazni mindannak, ami bennük van, nem tudják kifutni magukat (SÁ, O). Sokkal többre lennének képesek, a társadalom nem ad lehetőséget (KÁ), csak nagyon kis részt használ abból, ami bennük van/volt/lett volna (O). 
Visszajelzések híján, hogy társadalmilag értékes-e a befektetett energia (SÁ), szinte bármikor érezhetjük, hogy pótcselekvés, amit csinálunk (B), és csak a saját mániánk, amivel foglalkozunk.
Mindez azonban egy globalizálódott kontextusban történik, ahol mindenkinek vannak tudásai (Li), hírei (SÁ), de legalábbis fantáziái (KÁ) arról, hogy más társadalmak inkább adnak lehetőséget. Persze kérdés, hogy kinek és mire. 
Mert hát legyen akármilyen légüres, ebben a térben otthonosak vagyunk, van egy védőháló (családtagokból és barátokból), ami megakadályozza, hogy akármeddig zuhanjunk (Li, SÁ), egy biztonságos és otthonos tér ez, vagy legalábbis könnyen felismerjük és megtaláljuk a biztonságos és otthonos szegleteit (La). Kérdés, hogy ezért a biztonságért mi az, amit beáldozunk. Vagy pontosabban: mi az amit a biztonság elvesztésétől félve, nem lépünk meg (SÁ)? Illetve hol van/lesz az a pont, ahol már inkább beáldozzuk ezt a biztonságot (Li)? 


A résztvevők a következő feladatot kapják a szöveggel kapcsolatban:


„Ez a szöveg a ti általatok elmondott problémákból született, de önkényesen, a saját fantáziám alapján lett belőle egy összefüggő „történet”. Biztos van benne olyan állítás, amit igaznak gondoltok, és megegyezik saját tapasztalatotokkal és olyan is ami egyáltalán nem stimmel, vagy csak részben igaz szerintetek.
Most arra kérnélek titeket, hogy készüljön ebből egy olyan szöveg, amit a csoport minden tagja igaznak tud elfogadni. Akár ki is dobhatjátok teljesen az alapot, vagy mondhatjátok, hogy ez úgy igaz, ahogy van, de e két véglet között bármilyen módosítást végezhettek”.


Az elkészült szövegek:


III. alkalom: társadalmi pozíciók és társadalmi tapasztalatok (2011.november 19)
Az alkalom célja, hogy a résztvevők rákérdezzenek arra, hogy saját társadalmi tapasztalataik mennyire általánosak. Vajon más társadalmi rétegekhez tartozó egyének is rendelkeznek hasonló tapasztalatokkal? Mire vonatkoznak az ő életükben ezek a tapasztalatok?


Négy -féle társadalmi státusz szerepel a gyakorlatban:
1, budapesti hajléktalan, 
2, kisvárosi pedagógus
3, falusi roma, 
4, budapesti értelmiségi. 


És négyféle témára kérdezünk rá:
1. Mit jelenthet az instabilitás az ő életében?
2. Mit jelenthet az elszigetelődés/elszigeteltség az ő életében?
3. Mire vonatkozhat az a tapasztalata, hogy fölösleges az aktivitása?
4. Melyek azok az „előítéletei”, amelyek elválasztják bizonyos dolgoktól, más emberektől, esetleg megakadályozzák a hatékony cselekvésben? (interiorizálódott kényszerek)


Feladat:
A résztvevők először megismerik az első karaktert (budapesti hajléktalan). A figura csomagolópappírra van rajzolva, mellette egy lapon olvashatóak társadalmi státuszára vonatkozó jellemzői. Ezeket fel is olvassuk. 


1. László/Krisztina: Budapesten él, hajléktalan szállókon lakik, 34 éves, középfokú végzettsége és szakmája van + tanfolyamot is végzett, nincs munkája.

Azt kérjük a csoporttagoktól, hogy a négy téma mentén (instabilitás, elszigeteltség, fölösleges aktivitás, belső gátak/előítéletek) jellemezzék e „személy” társadalmi jelenlétét.  A kérdéseket pontosan értelmezzük mielőtt nekilátnak a feladat megoldásához. Válaszaikat postitekre írják, és amikor elkészültek felragasztják a figura mellé. Felolvassák, egyelőre anélkül, hogy kommentálnánk őket.


A többi alak ezután sorban következik:
2. János/Ildikó: Szolnokon él, társasházban, általános iskolai tanár (felső tagozat, biológia-földrajz szak), 34 éves, főiskolai végzettsége van + továbbképzéseken vesz részt.
3. Gyuszi/Zita: Észak-magyarországi falu cigány-telepén lakik, 34 éves, 8 osztálya van, munkanélküli, időnként behívják közmunkára, néha alkalmi munkái vannak (feketén).
4. Péter/Nóra: Budapesten él, saját lakása van, 34 éves, bölcsész szakos egyetemi végzettsége van, szabadúszó értelmiségiként dolgozik. 

A gyakorlat végére mind a négy társadalmi státuszt képviselő alatt mellett ott szerepel, hogy mit jelent számára az instabilitás, mit az elszigetelődés, mit a fölösleges aktivitás, és mik lehetnek saját, interiorizálódott kényszerei.


Ezután a következő kérdések mentén beszéljük meg a gyakorlat tanulságait:
 Melyik szereplő okozta a legtöbb fejtörést? Melyik az a társadalmi csoport, amelynek tapasztalatairól a legkevesebbet tudjuk? Miért lehet ez?
 Van-e olyan szereplő, akinek a problémáival nehezebben vagyunk empatikusak, mint a többiekével?
 Mi lehet az oka, hogy a maga módján minden társadalmi csoportnak alapvető tapasztalata lehet az instabilitás, az elszigetelődés, a felesleges aktivitás? Mik lehetnek az e tapasztalatok mögött húzódó strukturális okok. (Ez utóbbi szálon megyünk tovább a következőkben).

IV. alkalom – Hétköznapi helyzetek ( 2011.november 23)


Ez alkalommal a szociodráma módszerével dolgozunk. A csoporttagokat arra kérjük, hogy idézzenek fel (lehetőleg a közelmúltból) egy olyan helyzetet, ami felháborította őket, de mégsem léptek közbe, vagy a közbelépésnek egy olyan módját választották, ami aztán hatástalan maradt. Minden csoporttagnak lehetősége van egy ilyen helyzetet megosztani a többiekkel. Először kérdésekkel segítjük a szituáció minél pontosabb leírását. Majd megkérjük az elbeszélőt, hogy próbálja megfogalmazni, mi volt az, ami lebénította őt, miért nem lépett végül is közbe vagy miért nem tudott hatékonyan közbelépni.
Miután mindenki elmondta a számára fontos helyzetet, megpróbáljuk összefoglalni és bizonyos szempontok mentén csoportosítani az elhangzott szituációkat. Ezután arra kérjük a résztvevőket, hogy válasszák ki azt a helyzetet, amellyel szívesen foglalkoznának behatóbban is. Szavazással döntjük el, hogy melyik legyen a megvizsgálandó helyzet.
A döntés után arra kérjük a csoporttagot, aki a helyzetet hozta, hogy mondja el újból röviden a helyzetet, hol játszódott, kik voltak a fontos szereplői, mi volt az ő pozíciója a szituációban. 
Majd felajánljuk a csoportnak, hogy játsszuk el ezt a helyzetet. A szerepeket maguk választhatják, de az elengedhetetlen, hogy minden fontos szerepet kiosszanak maguk között. A történet gazdáját szintén felkérjük, hogy válasszon egy szerepet, természetesen ne ugyanazt, mint amit a valóságban játszott.
Optimális esetben minden csoporttagra jut szerep és mindenki részt is akar venni a játékban.
A történet gazdája ekkor elrendezi a teret, és megmutatja az egyes szereplők helyét, majd arra kérjük mutassa be egyenként a szereplőket. Ez lehetővé teszi a játszóknak, hogy belehelyezkedjenek az általuk vállalt szerepbe.
A játék (dráma) elkezdődik, mindenki az általa vállalt szerepet játssza. Hagyjuk, hogy a helyzet kirajzolódjon, mindenki megtalálja a szerepének megfelelő helyet benne, és  nyilvánvalóvá váljon a „főszereplő” tehetetlensége. Ekkor megállítjuk a jelenetet és az egyes szereplőkhöz fordulunk, azt kérve tőlük, hogy E/1-ben mondják el mi történik most velük és milyen érzéseik vannak ebben a helyzetben. Az ellehetetlenülő „főhőst” utoljára kérdezzük. Amikor mindenki elmondta saját pozíciójának tapasztalatait, arra kérjük őket, hogy folytassák a jelenetet, de ezúttal túlozzák el azt a szerepet viselkedésmódot, amit képviselnek. A helyzet kiélezésével a főszereplő cselekvésképtelensége és ennek következményei még inkább láthatóvá válnak. Ismét megállítjuk a jelentet és ugyanazt kérdezzük a szereplőktől. 
A helyzet súlya most már mindenkinek egyértelmű. Ezen a ponton azt kérjük,a résztvevőktől, hogy mondják meg hogyan lehetne megváltoztatni ezt a helyzetet. Mely szereplő tudná megváltoztatni, milyen akcióval? A felmerülő ötleteket ki is próbáljuk. Arra kérjük a játszókat, hogy csak olyan változtató akciókba kezdjenek, amely reálisnak tűnik saját szerepükből a szituációban, illetve arra hogy olyan reakciókat adjanak a kezdeményezésekre, amely szerintük az általuk játszott szerep alapján elképzelhető.


Az egyes kísérletek után megbeszéljük, hogy „jobb lett-e most a helyzet?”, illetve „van e  olyan szereplő, akinek változott a helyzete?”.


Végül a játszók kilépnek a szerepekből és átbeszéljük a játék különböző szintű tanulságait:
- Vajon miért ezt a szerepet vállaltam, miért viselkedtem így ebben a szerepben? Mik a  személyes tanulságai a vállalt szerepnek? Szoktam-e hasonló szerepben lenni egyébként? Van e összefüggés az általam az alkalom elején bemutatott helyzetben játszott szerepem és az itt alakított szerepem között?
- Mit tudtam meg az általam játszott szereplőről, az ő perspektívájáról, illetve az ebben a szerepben szerezhető tapasztalatokról?
- Mit tudtam meg a megjelenített társadalmi konfliktusról?
- Milyen tapasztalatot szereztem a „változtatás” lehetőségeivel kapcsolatban
- Milyen tapasztalatokat szereztem a csoportról, illetve egyes csoporttagokról a játék során?

Az elmúlt két alkalomra reflektálva, amikor egyenként megfogalmaztuk saját jelenlegi általános tapasztalatainkat, majd azokból egy össztársadalmi érzést formáltunk, most különböző háttérrel rendelkezők szempontjából néztünk meg egyes problémákat: milyen érzései lehetnek ugyanazzal kapcsolatban egy vidéki kisvárosban, vagy egy fővárosban élő értelmiséginek, hogyan érezhet egy hajléktalan vagy egy cigánytelepen élő. A feladat végére mindannyian megfogalmazunk a magunkban felébredt érzéseket. Egyesek úgy gondolták, a problémák talán nem is olyan súlyosak és megoldhatatlanok, mint amilyennek tűntek korábban, illetve érdekes, hogy sokan közelebbinek és megfoghatóbbnak érezték tőlük távolabb lévő társadalmi osztályokban lévők problémáit, mint akár barátaikét, környezetükben élőkét. Felmerült a kérdés, hogy mit is jelent hátrányos helyzetűnek lenni – hátrányos helyzetűnek tekinthetünk például a szó szoros értelmében véve egy kisvárosban élő, helyzetéből kitörni és változtatni nehezen képes pedagógust?

Csapatépités, zsidó identitás, “elvárások és aggodalmak”

2011 szeptember 14.

Első budapesti találkozónkra a Mózes házban került sor. A találkozót azzal kezdtük, hogy bemutatkoztak azok, akik nem voltak Bánkon. A múlt héten mindannyiunknak fotókat kellett készíteni Budapesten azon helyekről, amelyek számunkra a zsidóságot jelképezik. Páran bemutatták ma ezeket a fényképeket, aztán ezekről beszélgettünk. A fényképek kapcsán szó volt arról, hogy Budapesten több olyan nyilvános hely van, ahol a zsidó szimbólumok rejtőzködnek; kiderült, hogy a 7. kerület mindannyiunknak fontos, és szóba került az is, hogy ugyan nagyon sok családban nem beszélnek a zsidóságról, mégis jelen van valamilyen formában. Megfogalmaztuk az alapvető csoportszabályokat, és vázlatosan átbeszéltük az idei programtervet. Végül átbeszéltük várakozásainkat és aggodalmainkat a projekttel kapcsolatban. Többen tartottak attól, hogy a projekt jobban fogja az elméleti tanulást hangsúlyozni, mint a gyakorlati akciót.